A bűvös 5 százalék alatt lenne egy mostani parlamenti választáson az MSZP-Párbeszéd szövetség a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint, azaz a pártszövetség
ellenzéki összefogás nélkül be sem kerülne a parlamentbe,
esetleges képviselőik pedig nem alakíthatnának frakciót.
A felmérés szerint az önkormányzati választáson közös jelölteket állító ellenzéki pártok (Momentum, DK, Jobbik, MSZP-P, LMP) összességében 43 százalékon állnak. Az ellenzéki pártok külön indulása esetén a Fidesz-KDNP 51 százalékot szerezne, azonban ha a Jobbiktól a DK-ig tartó közös lista lenne ellenzéki oldalon, akkor akár 56 százalékot is elérhetnének a kormánypártok.
2011 májusában az MSZP a Nézőpont Intézet adatai alapján 18 százalékon állt, 2018-ban 12 százalékot értek el (a Párbeszéddel közösen), jelenleg pedig 4 százalékos szinten vannak (a Párbeszéddel együtt).
Vajon hogyan alakult az MSZP tábora az előző években, s kik szavaznak még az egykor meghatározó erejű, mára összezsugorodott pártra, a valamikor 800 ezer tagot számláló MSZMP utódjára?
Az MSZP az országgyűlési választásokon
Nézzük, 1990 óta hogyan szerepeltek a szocialisták a különféle választásokon! A rendszerváltáskori első szabad választásokon, 1990-ben az MSZMP-utódpárt érthető módon leszerepelt: 535 ezren szavaztak rá az első, és 216 ezren a második fordulóban, ami 10,9, illetve 6,3 százalékot jelentett. A parlamenti mandátumoknak a 8,5 százalékra, 33 szék került a párthoz a 386-ból.
1994-ben viszont jött a nagy visszatérés: az első körben majdnem 1,8 millióan (33 százalék), a másodikban még többen, 1,9 milliónál is többen szavaztak a szocialistákra (45 százalék),
ezzel övé lett a mandátumok 54 százaléka,
206 képviselői hely (ennek ellenére kétharmados koalíciót alakított az SZDSZ-szel, pedig eme abszolút többséggel egyedül is kormányozhatott volna).
1998-ra némileg csökkent az MSZP táborának nagysága: több mint 1,4 millióan szavaztak rá (32 százalék) az első fordulóban, míg a második fordulóban majdnem 40 százalékot kapott, ami majdnem 35 százalékot, 134 széket jelentett a parlamentben.
2002-ben aztán hatalmasat nőtt a szocialisták szavazótábora: 2,36 millióan támogatták az első fordulóban (42 százalék), és kétmillióan a másodikban (46 százalék). A parlamentben ez 46 százalékot, 178 széket hozott neki.